Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Alajos és a lenszőke --- 622. ---

2010.11.13

Kép

Alajos és a lenszőke --- 622. ---

 

Vézna-gyengélkedő fiatalember volt Alajos, és főleg étvágytalan.

    Ezért szülei unszolására orvosokat is megkeresett – de nem az áldott orvost - a közeli kisvárosban, ám a doktorokat való megkeresés sem vezetett eredményre.

    Egy parasztember azt tanácsolta neki, hogy gyengélkedésed miatt élj egy kevés borral. Alajos a tanácsról nem feledkezett meg, sőt be is tartotta azt -, ám annak mértéke teljesen eljelentéktelenült tudatában…

    Ekkor még nem tudhatta, hogy a bor csal meg legelsőnek, ám a test cselekedeteiről sem volt fogalma – akkor még.

    Élete folytatásában, nap mint nap együtt ivott és énekelt cimboráival -, a kisfalu hatalmas és zengő kocsmájában.

    Alajos az átlagemberek közé tartozott  csupán - mint amilyen napjainkban egy egyszerű kis fényképész – és nem ivott egyáltalán sokat, csupán amennyit (el)bírt – pénztárcája.

    Valahányszor megjelent a kocsmában, valósággal megállt az Idő, de még a levegő is.

    Sohasem volt megfázva, és az italokat még csak véletlenségből sem keverte -, így a borra, soha nem ivott például tejet!

   Egyik nap váratlanul gondolt egyet , hogy arra a következtetésre jusson, hogy ahonnan nem űzi el magát önkéntesen, onnan őt fogják száműzni.

    Szokatlan üzenet volt ez.

    Majd hirtelenjében döntött Alajos, hogy megválik a kocsmától, viszont a kocsma nem tudott megválni és elszakadni Alajostól.

    Nem lehetek többé az ital rabja, fogalmazta meg – mintegy önmagának, s ezután mind ezt ismételgette -, nehogy elfelejtse.

    Miután abbamaradt a kocsma, mindenki Keresztelő Jánosnak bélyegezte, mivelhogy bort nem ivott.

    Az önfeledt, elragadtatott és mámoros élet evvel véget is ért.

    Miután felhagyott a kocsmahivatallal, elmerészkedett a falu kávézójába -, s leült annak egyik asztalához, és várta a csinos felszolgálónő megjelenését, hogy leadja a megrendelést -, ki hamarosan meg is jelent – egy félóra elteltével.

    A szépecske Juci ismerte Alajost – és előéletét még inkább, de Alajos annál kevésbé ismerhette a Jucit -, amiből nem kell, hogy mondjam, de gond is lett.

    Ezután kávét rendelt, de a Juci visszakérdezett -, és milyen legyen a kávé?

    A férfi végigmérte Jucikát tekintetével – bár ne tette volna(!) -, majd azt felelte, hogy len(n)szőke legyen aranyom, ha lehet.

    Juci – ki teljességében szőke volt – félreérthette és kiakadt, majd félreértethetetlenül a kijárati ajtóra mutatott.

    Alajosnak távoznia kellett – de még nem az élők sorából -, és amikor kifelé menet átlépte a kávézó küszöbét, azt érezhette meg, hogy újra szabad.

   

    Az éppen ott elhaladó papné – kinek fogalma sem lehetett a kávézóban történtekről -, boldogan és mosolyogva fogadta Alajos köszönését.

   

    Magam is köszöntöm Kedves Olvasómat!

    Egy kávé?

   

   

Budapest – 2010. nov. 13.

    Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-

        --- Köszönöm, hogy elolvastad! ---

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szívesen!

(b e m, 2010.11.14 12:23)

A végén még zavarba hozol... -_-

Köszönöm a kávét.

(Ilona, 2010.11.14 12:00)

:)

Hétvégére

(b e m, 2010.11.13 05:59)

A történet meglehet szomorkás(?), de legyen szép napod! -_-