Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az okvetetlenkedők --- 625. ---

2010.11.15

Kép

Az okvetetlenkedők --- 625. ---

 

Bevezető soraim csak a fájdalmas emléket hozzák elő a múltból – ha megengeditek – mit máig egy elhordozhatatlan teherként hordozok, még annyi év után is.

    A most következő dolgok azonban mélyen bizalmasak, ezért megkérlek, hogy maradjon mindvégig közöttünk - ami itt leíródik -, mivel azon emberek széles csoportja nem venné jó néven az itt megfogalmazottakat, akiknél létkérdés - az okvetetlenkedés.

    Még anno, egy gyülekezeti alkalmon történt meg az, hogy mások jóakaratának lett elszenvedője - egy sántikáló békés öregúr.

    Éppenhogy megérkezett a templom bejáratához, máris karon fogta őt két fiatal presbiter, majd annak módja és rendje szerint -, nagy eleganciával és méltósággal bekísérték a templomba – és éppen ez volt a baj -, hol egy őt megillető külön székre kívánták leültetni - a tiszteletreméltó idősebb atyafit.

    Így hát ketten is ott forgolódtak a szék körül, amelyre leültetni gondolták Feke__ Józsi bácsit.

    Egyikük a szék fekvésén állított egy keveset, míg másikuk pediglen a székpárnával babrált el ügyesen. Együtt igazítottak a kedves presbiterek azon dolgokon, amelyek különben sem szorultak volna semmiféle igazításra -, miközben az idős személy meg orral előrebukott.

    Csupán a szerencsének, no meg természetesen az angyalok jelenlétének volt betudható az, hogy az illetőnek semmi baja nem esett – ijedtségén kívül.

    A dolog azonban nyilván nem maradhatott minden következmény nélkül, s rögtön a felelősek megkeresésébe kezdtek – az egyháziak.

    A két ifjú presbiter, csak egymásra mutogatott.

    A dolog avval fejeződött be, hogy az öregúr mindent magára vállalt és bocsánatot kért -, mivel azt érzi csak, hogy miért kellett néki kétfelé sántikálnia és templomba jönnie (?), amikor szíve és a lelke odahaza maradt /a televízió mellett/ -, s csakis önmagát okolta a megtörténtekért.

    Ezenképpen nem indult esperesi vizsgálat sem, s a zsinatnak összehívása is elmaradt…

    Ja, és a legvégére -, amiről szinte meg is feledkeztem, az maga az igehirdetés lehetett, amit mindenki teljes hittel és a legnagyobb figyelemmel hallgatott csak végig.

    A korábbi kis intermezzo után mindjárt másként és megtisztultan szólt a tanítás -, a műkedvelő gondviselésről – amiből persze nem lehet sohasem hiány.

 

Budapest – 2010.nov.14.

    Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-

 

--- Köszönöm, hogy elolvastad! ---

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Köszönetem

(Bősze Emil Miklós, 2010.11.16 16:53)

Köszönöm Ilona!

Nem volt ezt egyáltalán könnyű megírnom.
Elolvasni sem kevesebb... -_-

Végre...

(Ilona, 2010.11.16 16:39)

...győzött a lélek tiszta igazsága(?)

A fényképfelvételen: Nagyvárad...

(Bősze Emil Miklós, 2010.11.15 12:58)

A fényképen a színészek temploma látható, és nem a templomok színésze... -_-