Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


George Pullman ---619. ---

2010.11.10

Kép

George Pullman ---619. ---

 

Még csupán középiskolás lehettem, amikor az egyik osztálytársam a következő megjegyzést tette fizikatanárnőnknek. -  Tessék kérem szépen megérteni, hogy a fizikát kedvelem -, de a fizikusokat sohasem tudnám elfogadni. /Máris elnézést kell kérnem fizikus Olvasóimtól!/

    A tanárnő megértő volt, és félévkor simán megvágta a Gyurit.

    Időközben Gyuriból sikeres fizikus lett, s azóta már bizonyosan törölte még emlékezetéből is, a még diákként elejtett kijelentését.

    Nem tagadhatnám azonban semmiképpen sem el azt Teelőled, hogy tulajdon füleimnek is szokatlanul hangzik az, hogy „fizikusok” -, s hallószerveim továbbra is a filharmonikusokra hangolódnának rá szívesebben.

    Gyermekkorom nagy varázsa lehetett a vonatszerelvényeknél felsorakozó felfoghatatlanul hosszú vagonok sora, a Pulmann-kocsikkal.

    George Pullman amerikai feltaláló és gyáros volt egy személyben.

    Ő volt az a bátor fizikus, aki kényelmes hálókocsikban mert gondolkodni.

    Az általa megtervezett, majd szabadalmaztatott vagonoknál az volt a lényeg, hogy a vasúti kocsik két forgó alvázon nyugodtak.

    Írásomhoz ha nem is tartozik szorosan hozzá, mégis valamiképpen kapcsolódni érzem a következő anekdotát.

    - A történet szerint Georgenak volt egy (az Időben) hosszan elnyúló macskája, melynek nyolc lába volt.

    A macskalábak, hogy forgó alvázon működtek volna(?), nos erről nincs tudomásom…

    Személyem mégsem lehet fizikusellenes, mert hiszen a fényképészet legfontosabb jelensége mégiscsak a fizikához köthető – ami a képalkotás.

    Kedves Fizikusok ha megengeditek, úgy még egyszer szíves elnézéseteket kérem mindazért, amiben még nincs teljes egyetértés közöttünk -, viszont, hogy a nyolclábú macska történelmet írt, ahhoz semmi kétségetek nem férhet -, ám ehhez kellett egy Pullman is!

   

 

Budapest – 2010. nov. 09.

    Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-

 

--- Köszönöm, hogy elolvastad! ---

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Köszönetem

(Bősze Emil Miklós, 2010.11.10 10:22)

Létezik egy felüljáró gyalogosok számára... -_-

pályaudvar

(Ilona, 2010.11.10 10:02)

...de honnan fotózva? Valami fölüljáróról?

Köszönöm a fotót és a történetet.

Szeretek utazni, így is, hogy közben egyhelyben ülök.

A fényképfelvételen: Nagyvárad...

(Bősze Emil Miklós, 2010.11.10 07:19)

Vasúti pályaudvar... -_-