Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megvert helyzetből --- 595. ---

2010.10.10

                               Megvert helyzetből   --- 595. ---

 

    Egy agglegény fényképész mindig a (helyzet)képek sajátos világában élt.

Bárhogyan próbálta is képeit elrendezni, nem lett boldogabbá. Majd gondolt egy nagyot, mi lenne ha(?) -, mondjuk, s a végtelenségig folytathatnám és fokozhatnám a kérdést – de nem teszem – ha inkább találós kérdések gyűjtésére adnám a fejem, mert hiszen az élet maga a legnagyobb talány.

     A találós kérdések gyűjtésével azonban elakadt – mint megannyi más dolgával életének – s csupán egyetlen került ezekből a felszínre, amire meg nem volt meg a válasz -, és mindhiába próbálta azt felkutatni.

     Rettentő nagy bánatba esett ezért, s azt kérdezte mindhiába a környezetébe kerülő emberektől, hogy mi lehet a különbség a Kállai kettős és a kettős állampolgárság között(?), de senki nem tudta a feleletet -, vagy ha meg éppenséggel ismerte is volna valaki a helyes választ, az meg nem mondta meg.

     A fotós az megvert helyzetből is kész talpra állni, legalábbis eddig így tartották az emberek.

     Ez a fényképész azonban nem bírta volna elviselni a kudarcot, s bánatában menyasszonyai sorával szakított -, ahelyett, hogy a találós kérdéstől szakadt volna el. Majd megszakadt bánatában szíve – de nem cserbenhagyott menyasszonyaiért – s már alig evett valamit, mivel az étel gombócként akadt el torkán -, mit sehogyan sem tudott volna lenyelni.

    A fő gond azonban az lehetett, hogy nem volt képes lenyelni azt a gondolatot, hogy tehetetlenségre van ítélve -, a találós kérdésre való megfelelő helyes válasz híján.

    Munkája végeztével az utcákon bolyongott, s tette ezt az éjszakába nyúlóan.

Az emberek már azt beszélték, eleinte egymás között -, majd nyíltan is, hogy a nagyváros kis fényképésze, idegen bolygóra készül elköltözni -, ám ez a fülébe jutott igen hamar a fotográfusnak, s be kellett látnia, hogy ez mégiscsak egy vert helyzet -, s amellett döntött maga is, hogy idegen bolygóra költözik, s már csupán az égitest kiválasztása maradt.

    Majd nem sokkal ezután eltűnt a fényképész és mindenki keresni kezdte, de ez mégsem járt megfogható eredménnyel. Műterme azóta is bezárva tart, viszont a kérdés meg megmaradt nyitottnak.

     Azóta már az egész város keresi a választ, hogy valójában mi is a különbség a Kállai kettős, és a kettős állampolgárság között???

    Lassan, de biztosan egy egész város az idegen bolygóra fog elköltözni-áttelepülni -, mert az mégsem lehet, hogy a fényképész senkinek se hiányozzon, és, hogy ne keresse őt senki…    

 

--- Köszönöm, hogy elolvastál! ---

 

Parádfürdő – Felső Tündérkert – 2010. okt.09.

     Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.