Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szép estét! - Szakállamat téptem --- 609. ---

2010.10.29

Kép

Szakállamat téptem --- 609. ---

 

Veszteg ülök, önmagamat sanyargatva -, ahelyett, hogy színt vallanék – mint a szobafestők.

    Már belátom nagy hiba volt részemről az amikor megtiltottam, hogy ide-oda röpködj.

    Akkor sokszívűnek gondoltalak, nem véve figyelembe sokszínűséged -, s csupán addig terjedt a figyelmem, hogy a szöcske csapong és elröpül – majd valóban elrepültél, anélkül, hogy laza beszélgetésekre váltottunk volna át.

    Mindig érzékeny pontokat érintettem nálad, ugyanakkor mégsem a legérzékenyebbet -, de sosem voltál eléggé tárgyilagos. Pedig nem miattam nem lettél szépségkirálynő, mivel egyedüli voltam a zsűriben ki a szavazáson rád maxoltam -, s csak a szakállamat téptem, amikor kiderült, hogy nem rád esett a választás. A zsűri tévedésének lettél az áldozata, ám lesz még szépségverseny reménységem szerint ezután is -, hol magam leszek majd az egytagú zsűri. /Majdnem egytagú cigányzenekart írtam, de azok százan vannak…/

    Csendben nézegetlek csak, s meglepetésemre benned is mély csend van.

    Kemény csapás volt mindenképpen a sorstól, hogy útjainkat külön útra terelte -, viszont most azt látom mintha gyengült volna – nem a Forint ezúttal -, hanem a sors pozíciója .

    Füledet végre újból megnyitottad szavaim meghallgatására, s talán már szíved is a régi helyén ver.

    Eléd teszem gondolatképeimet, s már nem szükséges a szakállamat tépnem.

    Megint melletted lehetek, és semmi nem veszett el – csupán a múltunk.  

   

Budapest – 2010. okt. 29.

    Baráti Szeretettel: bősze emil miklós. -_-

 

--- Köszönöm, hogy elolvastad! ---

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Valami készül

(b e m, 2010.10.30 09:55)

Valami készül, de ez nem írásaimnak nyomdai megjelenését jelzi.
Naponként.
Emeletenként.
Mígnem elérkezünk a tetőig.

És onnan?
Már csupán egyetlen lépés a Menny, ha le nem zuhanok a magasból, mert akkor végem...

Köszöntöm Olvasóimat, és a Hozzászóló bátorságát.

Szép szombatot.
A választott nép napja ez.
Te is választott vagy, s nemcsak választópolgár.
Kiválasztott.

Akarhatnál-e ennél többet???

Szeretettel: e-mail. -_-

Második esély.

(Ilona, 2010.10.30 07:05)

Ez azért szép, ugye nem csak álom?
Egy második esély nagy ajándék a sorstól, amely bár leértékelődött, de talán éppen emiatt hagyta el keménységét.
Köszönöm.

Szép estét!

(Bősze Emil Miklós, 2010.10.29 20:04)

Kellemes hétvégét! -_-